Reinkarnáció a Kabbala tükrében

A zsidóság exoterikus irányzata szerint nem létezik reinkarnáció. Ennek ellenére a Kabbala egyes irányzataiban megtalálható ez a koncepció. Hogyan alakult ez ki? A vallástudósok szerint ez a gondolat nem az ősi hiten alapul, a középkor misztikus áramlataival érkezett az izraelitákhoz. Ezt megcáfolni látszanak azon utalások a Bibliában, melyek közvetlenül, vagy közvetetten utalnak a reinkarnációra.

A kereszténységben, a metempszichózis tanítása egészen a 3. századig szervesen jelen volt, a níceai zsinaton utasították el, egyetlen szavazat különbséggel. Mivel feltehetőleg akkoriban egyértelmű volt, hogy reinkarnáció létezik, senkinek nem jutott eszébe ezt hangsúlyozni - s ezért a Biblia félremagyarázói viszonylag könnyedén tüntethették el eme eszmét, és ennek a vis majornak a zsidó exoterizmus is áldozatul esett.

A Biblián kívüli vallásos iratokban először a 7.-8. században, Szádja gáonnál találjuk meg annak említését, hogy léteznek olyan zsidó szekták, akik a reinkarnációt hirdetik. Természetesen Szádja gáon erőteljesen foglal állást eme képtelenség ellen. A 11. században viszont Salamon ibn Gabirol filozófus és költő tollából olvashatjuk Királyi korona (Keter malkut) című művében: "S ha tisztátalan (a lélek), akkor bolyong a haragnak és az indulatnak az áradatában, és tisztátalanságának minden napjában egyedül marad, számkivetetten, és eltávolodottan". Ez nem egyértelmű utalás, és bár ibn Gabirol neoplatonikus hatásokat mutatott fel filozófiájában, sehol nem foglal közvetlenül állást az ügyben. Egészen az 1500-as évekig a hittudomány szinte minden jelesebb képviselője a metempszichózis ellen foglal állást. Olyannyira, hogy Imanuel Ha-Romi (római költő, Dante személyes jóbarátja) híres költemény-gyűjteményének (Machbarot - füzetek) egyik szakaszában (A pokol és mennyország füzete - Machberet haEden vehaTofet), melyet az Isteni színjáték mintájára írt, Al-Farabi, az arab filozófus azért bűnhődik a pokolban, mert a lélekvándorlásban hitt.

Az újjászületés első híresebb híve az 1572-ben elhunyt kabbalista "szent", Rabbi Jitzhak Luria volt, kinek útját, a "luriánus kabbalát" a mai napig szívesen forgatják ki a "modern ezoterikus kabballisták". Manasse ben Iszrael a 17. században viszont visszavezeti a reinkarnáció-elméletet Ábrahámra, s szerinte az indiai bráhminok tőle tanulták - a hangzásegybeesés miatt bnei Abrahaminak, Ábrahám fiainak nevezi őket.

A Kabbalában két fajta lélekvándorlást különbözetnek meg. Egyik a teljes lélekvándorlás, a gilgul; másik az, mikor a léleknek csak egy szikrája (nicuc) költözik bele a másik testbe - ez az ibbur.

A gilgul:

Luria a lélekvándorlás négy okát sorolja fel:

1. elkövetett vétkek jóvátétele
2. elmulasztott parancs teljesítése
3. másoknak a bűnöktől való megtisztítása és helyes ösvényre terelése
4. a házastárs téves megválasztása

A homogén lélekvándorlást bibliai szöveghelyek értelmezésével, különböző notarikonok (névrövidítések), gematria (a betűk számértékeivel foglalkozó tudomány), és temura (szópermutációk) alapján határozzák meg. Ábel lelke például Sétbe került ("Adott Isten nekem másik gyermeket az előző helyett"), majd Sét ninuca Mózesben inkarnálódott, és az egyiptomi, akit Mózes megölt, Káin gilgulja volt. Ezek a koncepciók annyira felkapottak lettek a 16.-17. századra, hogy a minszki Rabbi Hechiél korának kiváló (és tehetős) férfiairól felsorolja, kinek gilguljai vagy nicucai élnek bennük - hiszen miért pont a zsidóságot kerülte volna el a rangkórság.

Luria azt tanította, csak a férfiak lelke vándorol, az asszonyoké a gyehennában szenvedi el büntetését. Férjének bűnei miatt viszont az asszony lelke is vándorolni kényszerülhet. Férfi lelke büntetésül asszonyba, asszony lelke jutalomból férfiba vándorolhat. Az asszonyi testbe születés "különösen kegyetlen" büntetését főleg azon férfiak szenvedhetik el, akik tudásukkal vagy pénzükkel fukarkodtak.

Az újjászületések számáról megoszlanak a vélemények. Leggyakoribb a háromszori vagy négyszeri újjászületés elképzelése - mindkét elmélet ugyazon bibliai részekre hivatkozik: Mózes II. könyvében a szolgálólány - részre, és Amosz próféta könyvére - ahol Isten minden bűnnél "kétszer, háromszor" elhárította a büntetést, negyedszerre viszont már nem. Mindebből arra következtettek, hogy (az első leszületés után) még három lehetősége van az embernek, negyedszerre viszont "eldobja a lelket az Úr, mint hasznavehetetlen edényt".

Vannak, akik az ezerszeri reinkarnációt hirdetik. A kabbalisták ezt a feszültséget úgy oszlatták el, hogy elfogadták: nem ezerszeri újászületésre utal az adott sor, hanem arra, hogy ez örökké ismétlődni fog a világ végezetéig - az ezres számnak lehet ilyen értelme is a héberben.

Végül Manasse ben Iszrael, mint saját ötletét kockáztatja azt a feltevést, hogy az ember háromszor születik emberi, s utána már csak állati testbe.

A kabbalisták a jibbum (sógorházasság) intézményét is a metempszichózisból vezetik le - ha a férj gyermektelenül hal meg, a testvérének kell elvennie feleségét, és az ebből a házasságból születendő gyermek az eredeti férj lelkét hordozza magában.

Az állati, növényi, vagy szervetlen testbe való születés abban különbözik az emberitől, hogy itt a lélek tudatában van helyzetével, s szenved. Ez az elképzelés csak a 16. században érkezett a kabbalistákhoz. Lássunk néhány példát:

A büszke elljáró lelke méhbe vándorol, a kegyetlen adószedőké hollóba. A maszturbálóké nyúlba; az állatokkal fajtalankódóké denevérbe; aki felebarátja feleségével paráználkodik, szamárba; aki fivére feleségével, vadszamárba; aki anyósával, gólyába, aki apjának feleségével, tevébe költözik. Akinek több a bűne, mint az érdeme, bálványimádó, vérfertőző, vagy vért ontó, az tisztátalan állatban, az erényesebbek kóser állatban születnek újjá. Aki zsidókat tiltott ételek evésére kényszerít, az falevélként reinkarnálódik, s ha a szél megrázza, iszonyú fájdalmat él át, s ha lehullik, sokáig haldoklik. Luria másik elmélete szerint a vért ontók lelke a vízbe hömpölyög, és soha nem lel nyugalmat. A gonosz nyelvű ember lelke kőbe vándorol.

Az ibbur:

Ha egy ember lelke gyöngének bizonyul a vallásos parancsok teljesítésére, más lelkek szikrái szállnak belé. A lélekvándorlás ezen formája lehetséges egy ember életében is. Az ilyen nicucok nem a lélek lényegét alkotják, csak kiegészítik azt. Luriánál a lélek három részből áll: nefes, ruach, nesama. A nefessel születünk, ruachot a 13., nesama-t a 20. életév betöltésével kapunk.

A tanító nicuca szállhat a tanítványba, ezért Rabbi David ibn abi Zimra arra figyelmezteti a tanulókat, hogy igyekezzenek mesterük szemébe nézni. Az ilyen szikrák nem vesznek el az eredeti lélekből semmit, ugyanúgy, ahogy egy gyertyáról is meg lehet gyújtani sokszázat, a láng mégsem veszt önmagából semmit.

Létezik a zsidóság eszméiben még egy fajta gilgul, ez azonban a fizikai test vándorlása - a gilgul mechalot. Azon zsidók hamvai, akik nem a szentföldön húnytak el, a föld alatti barlangokon és üregeken keresztül Izrael országába vándorol, hogy ott lehessenek, mikor a feltámadást hirdető sófár elkezd zengeni - ez azonban teljesen egyértelműen őseredeti izraelita eszme.

Saddie

Vissza